Látnivalók

Segítenénk látogatóinkat néhány helybéli látványosággal, program ötlettel!

Petőfi Sándor Emlékmúzeum, Dömsöd

Az épületben egy helytörténeti gyűjtemény található ahol az 1860-as évekből, illetve a századforduló idejéből származó tárgyak láthatók, Petőfivel és családjával kapcsolatban.

Petőfi-fa, Dömsöd

A költő több alkalommal megfordult itt, Dunavecsén, illetve Szalkszentmártonra történő utazásai során, amikor a szüleit látogatta meg. Kis pihenőket iktatott be utazásai során.

Dömsödi Református templom

Az egyhajós, homlokzati tornyos épület bútorzatára a késő barokk jellemző. Építése 1774-ben kezdődött, majd a tornya elkészültével 1776-ban fejeződött be.

Savoyai-kastély, Ráckeve

Ráckeve legimpozánsabb épülete, melyet 1702-ben építettek és a világi barokk építészet első hazai emléke. A kastély udvarában magasodó hatalmas évszázados tölgyfák természetvédelem alatt állnak.

Tűztorony-kilátó, Ráckeve

A Ráckevei kistérségben egyedülálló élményt biztosító kilátó szeretettel várja az idelátogató vendégeket. Tiszta időben tökéletesen láthatók a budai hegyek vagy akár a Velencei-dombság is.

A Ráckevei Hajómalom

A molnár mesterség volt a Duna mellett élő helyiek legfontosabb ipara. A molnárok vontatóhajó segítségével az Öreg-Dunára jártak őrölni.

Csónakos piac, Ráckeve

Ha egy hangulatos forgatagra vágyunk érdemes néhány órát szánni a szerdai, vagy szombati ráckevei piacra. Őstermelők, gyümölcs, ruházat, csecse-becse árusok kínálják portékáikat.

Haditechnikai park
„51 körzet”, Dunavarsány

Ha már megálltunk, akkor ebben a parkolóban lehetőségünk van a katonai haditechnikai park megtekintésére. Már a bejáratnál egy MÍG-21 gép áll, és várja, hogy beüljünk a pilótafülkébe.

Gasztronómia

Mizsei Falatozó
Póni Büfé
Döm-Döm
Sparhelt Csárda
Ezüstpart Büfé

Sportolási lehetőségek

Hajóbérlés
Strand: Strand-kajak, Vizi-bicikli, Kajak, Kenu

Szolgáltatások

Sofőrszolgálat: éjjel-nappal:
06-20-594-52-57

Egészségügy, elsősegély

Orvosi ügyelet Ráckeve, Szent István tér 5. (Rendelőintézettel szemben)

Gyógyszertárak: Magyar Korona Gyógyszertár Dömsöd, Szabadság út 44. Sarok Gyógyszertár Dömsöd, Kossuth L. u. 102.